Akárhány embert kérdezek meg arról, hogy számára mit jelent a szeretet, annyiféle választ is kapok cserébe. Volt, aki teljes meggyőződéssel állította, hogy szeretni csak akkor tud igazán egy ember, ha feladja önmagát. Volt, aki eleve azt mondta, hogy szeretet nem is létezik, csak jóság. Sőt olyannal is találkoztam már, aki azt mondta, hogy szeretet volt, van de nem lesz. Mint minden szó, természetesen ez is más és mást jelent minden egyes ember számára. Írók, költők, művészek mind máshogy jelenítik meg ezt az érzést. Ha a Bibliából szeretnék kiindulni, akkor viszont egy egyetemes mindent átfogó érzésről kellene beszélnem. Ha a szeretetet egyáltalán felfoghatom úgy, mint egy érzést. Ám mi újság akkor, ha a szeretet önmagában már jóval több, mint egy érzés. Azt is mondják erről csak az tud írni, aki már átélte az igazi szeretet mivoltját. Mégis vannak nagy írók, akik olyan könyveket adtak ki a kezükből, amelyről akkor is sugárzik a melegség, ha csak ott hever a polcunkon és mégsem tudtak szeretni senkit sem a tollukon és a papíron kívül. Önzőek voltak vagy kiálhatatlanok, normális ember egy háztartásban se tudta volna őket elviselni. Viszont amikor csak a gondolataikkal és a tollal voltak kapcsolatban akkor úgy szerettek, mint ma már csak nagyon kevesek ebben a létben. Úgy tudtak írni, hogy feladták önmagukat, egyek voltak azzal, amit írtak. De maradjunk csak az írói példánál. Az igazi szeretet, akkor nem járna önzéssel? Azért nem jár, mert feladjuk magunkat és önfeledten leszünk azok, akik mindig is szeretnénk lenni:boldogok. Valljuk be a mai világban, már körbe röhögnék azt az embert, aki önzetlenül élné az életét a társai közt. Hülyének, elmebetegenek vagy valamilyen vallási szekta tagjának tartanánk. Sokkal menőbb ma önzőnek, hazugnak, nyereség hajhásznak és pénz imádónak lenni. Megpróbállunk persze kitűnni számos dologgal, hogy elmondhassák rólunk vagy mi magunkról, hogy igenis különleges vagyok, más vagyok, mint a többi. Csak azt nem vesszük észre, hogy mind egyek vagyunk és semmiben sem kivül állóbak. Lehetek nagy menő filmsztár, egy kisvállakozó vagy egy aluljáróban élő hajléktalan, ha az utolsó percemben sem hallom meg az énem hangját, akkor még feltehetem a kérdést magamban:Minek éltem? Mindig is mások akarunk lenni, mint a többi ember. Más sorozatokat nézni, máshová menni kirándulni, mindenki mástól eltérő vállalkozásba kezdeni, más ruhákba járni-kelni és más nézeteket vallani. Persze az, amit az egyén vall a leghelyesebb, hiszen azért gondolja ezt és azt mondjuk a mostani fogyasztói társadalomról, mert nem lát attól jobbat. A hiba csak akkor keletkezik, amikor el is hisszük, hogy a mi néző pontunk a helyes. Számos ilyen háborút szító szónokkal van teli a történelem könyvünk sajnos. S a mai napig rengeteg ilyen ember ámítja a köznépet a demagóg dumájával. Egyszer azt kérdezték tőlem, hogy ha minden nézet és minden teória megcáfolható, mert abszolút relatívak, akkor én hogy merek biztosra állítani dolgokat? Az életben nincsennek biztos dolgok sőt még az sem biztos, ami már egyszer megtörtént. Hiszen ahányan vagyunk, annyiféle képeen meséljük el nemde?Viszont vannak olyan nagy szavak, mint például a Szeretet. Egy olyan szó, ami pár évtized múlva már csak egy holt szó lesz a lexikonokban. Körbe definiálják majd ezt is, mint a cosinus tételt. SOkan meg is értik, de csak nagyon kevesen jutnak majd el a tapasztalás határáig. Sok lesz köztünk az okos és intelligens és csak pár a bölcs. Manapság már ciki, ha nem tudod mi az az internet, vagy microsoft, chip vagy winchester, de az nem, ha nem tudsz szeretni vagy képtelen vagy beszélgetni a felsőbbrendű Éneddel. Miért fontos ez? Egy káoszban élünk. Ha nem vagyunk naprakészen felkészülve a munkák, a magánéletünk s az élet más terültén egyaránt, akkor ideális esetben elveszünk. Csakhogy mi már ezt rég átléptük. Ugyan nem állunk szóba az egyetlennel, aki ha tetszik ha nem velünk van egy életen át és sokszor ordít legbelül, hogy mit hogy csinálj, de egyet értünk azzal a nézettel, hogy egyszer élünk és mit törődjek én a másikkal. Szokták ezt úgyis mondani, hogy minek jópofizzak? Igen ám csak a jó pofizni mikor szoktunk? Amikor valakit nem kedvelünk, de önös érdekből a számára legjobb színben tüntetjük fel magunkat. Ez azonban egy válaszút elé állít minket. vagy feladjuk az önünket és megtanulunk szívből adni (hozzáteszem ez az a legrövidebb út a vadkapitalizmusban az éhhalál felé) vagy belekeveredünk egy olyan közfelfogásba, hogy használd ki, légy önző, mert csak így élsz meg. Így lehetsz valaki. Az más kérdés, hogy ezzel egy felsőbbrendű lény célját tűzzük ki magunk elé, de ha jó egyedül meghalni, ezt is meg lehet valósítani. Itt viszont vissza tértem, ahhoz a kijelentésemhez, hogy mi mindig és mindenkor mások akarunk lenni, mint (ahogy szokás mondani) a nagy átlag. A nagy pörgésben persze észre sem vesszük, hogy ha más úton is járunk, de ugyanabba a közegbe tartozunk, csak nekem van 500 forint a zsebembe, neked pedig 7 nullával több. Míg ez különbséget jelent az elmédnek addig bizton remélheted, hogy azon úton jársz, amin az utóbbi felsőbbrendűségtől szenvedő alanyom. Különbség a nagy és a nagynak vélt szavak közt van. Míg ugyanis a szeretet csak akkor tudod, megélni, ha feladni az önödet és egy vagy azzal aki/amit szeretsz, addig az önöd nem fogja azt diktálni neked, hogy gyerünk ez a helyes ezt kell tenned. Erre csak akkor vagy képes, ha tudsz beszélni azzal a valakivel, aki téged mindennél és mindenkinnél jobban szeret, aki segítene és utat mutatna. Semmi mást nem kellene tennünk, mint jóba lenni önmagaddal. Barátságot kötni s nem menekülni egy olyan segítőtől, akitől jobban nem látott és nem is fog téged senki ebben a létben.
