Egy csepp gondolat

Azt mondják kétféle tudás létezik, egy olyan, amelyet magunkkal hozunk mi sem tudjuk honnan és egy olyan, melyet ebben a létben sajátítunk el. Könyvekből, az iskola padjai mögött vagy épp vizsga előtt pár nappal elég viharos körülmények között . Rég letűnt életeinkből csak azok az ismeretlen tapasztalatok maradnak fenn azonban, amelyeket, nemcsak megtanultunk, fogalmazhatnék úgy is, hogy megértettünk, hanem át is éltük annak minden lehetséges következményét. Épp az Őszinteség című írásomban fejtettem ki azon lelki vágyak feltörekvését, amelynek minden előforduló útját, sőt még kiskapuját is majdhogynem pontosan ismerjük, mégis belerohanunk és végigcsináljuk. Átéljük, mert bár az esetek többségében fájdalmat és szomoróságot szül, de a megtapasztalás nélkül,  a  tett vágya sem alszik ki bennünk.  Olyan még önmagunk számára sem bevalott  titkolt szenvedélyek ezek, amelyek nagy százalékát épp azért hallgatjuk el még talán a belső hangunk elől is, mert igazából szégyeljük. Lehet itt perverz gondolatokra, gyilkos hajlamra, lopásra, hatalmas vagyon megszerzésére, hatalomra, vagy a mesés gazdagság elérése érdekében véghez vitt összeesküvésre, csalásra, vagy megcsalásra gondolni. A sort azt hiszem a végtelenbe lehetne folytatni, hiszen a rejtett vágyaink lehetnek ugyan hasonlóak, de sohasem ugyanazok. Egyszerű példa, hogy egy szerelmi bánatot hányan hányféleképpen dolgoznak fel és milyen tapasztalatokat szűrnek le belőle életük következő részére. Mint az előző írásban is megjegyeztem, csak elég szűk réteg azon lelkek száma, akik már nem tanulni jöttek ebbe a létbe. Rajtuk kívül vagyunk mi, akik addig járunk ide vissza testeket cserélve mígnem az összes szenvedélyt ki nem égettük a lelkünből. Hívják ezt az állapotot úgyis, hogy megvilágosodás. Épp ebből kifolyólag úgy tudunk egymáson a legtöbbet segíteni, hogy mi magunk nem is vagyunk teljes egészében tisztában vele. Segítünk azzal is, hogy pusztán létezünk. Vagyunk és mindamellett, hogy a saját vágyaink kiégetésén dolgozunk önfeledten, addig eszköze vagyunk annak a másiknak is, akik csak általunk teheti ezt meg. A világ telis tele van pénzhajhász, emberséget megvető, önző és sokszor sajnos még szívtelennek is vélt emberekkel, akik mindamellett, hogy a létfenntartásért küzdenek nap mint nap, nem hagyják ki egymás szüntelen véget nem érő becsmérlését sem. Külsőségekben élünk és ezek után is mondjuk ki a végső ítéletet. Helyzetünket továbbá erősen megkönnyíti saját énünk hatalom vágya is. Jobb, gazdagabb, okosabb, szebb lenni a másiknál mindig mindennél előbbre van az életünkben. Azonban az merő tévedés, hogy ezt a mai fogyasztói társadalom neveli a lelkünkbe. Pár száz éve az ember nem azért háborúzott, hogy neki több földje, hatalma,pénze vagy asszony népe legyen, mint a másiknak? A legelemeibb vágy mindig is ott motoszkált az emberben. Ha a megértés szintjéig jutunk csak el, akkor még nem tudjuk s nem érezzük át azt, ami bennünk feszül. Ám a megértés szintjéig valahányszor eljuthatunk, amikor elkezdünk tanulni valamit. Orvostudmányt, építészetet, informatikát vagy a pénzügytant is csak tanulja az ember. amint egy új testbe születik, már nem emlékszik rá és idegennek tűnnik a számára. Egy orvos, a következő életében már nem emlékszik arra, hogy mit tudott az előző életében, de arra nagyon is, hogy mit tapsztalt. Az lesz az ő benső bölcsessége, amely mindenkiben ott lapul, csak elő kell hozni. Az igazi Tudásunkat ugyanis nem a könyvek lapjain vagy az iskola padban sajátítjuk el, hanem úgy, hogy időnként magunkba nézünk, felismerünk és aszerint próbálunk meg élni. Én egész eddigi életem során két ezotérikus könyvet olvastam el. Belekeztem egy harmadikba is, de a negyedénél már le kellett tennem, mert időközben rájöttem, hogy amit azokban leírnak egyrészt bennem is meg vannak, másrészt inkább hagyom, hogy a bensőm hangom diktáljon amikor írok és ne mások gondolatai. Hiszen egymástól tudunk a legtöbbet tanulni az életben, ám nem egymás hibáiból okulva, hanem a sok életút között a magunkét teljesen végigjárva.